MÉLYINTERJÚ (ETinterview) BRAIN REACTION TRACKING (brET) TECHNOLÓGIÁVAL

 

 

Amit mi logikus döntésnek hiszünk, az a bal agyféltekén elhelyezkedő racionalizálási agyterület tevékenységének eredménye.  Logikus döntés „=„ racionalizálás

 

Amennyiben a döntéseink ilyen nagy százalékban tudattalanok és érzelmi alapúak, akkor a kérdésekre

adott válaszok igazságtartalma megkérdőjelezhető, még akkor is, ha a döntési folyamat időpontjában

(vagy közvetlenül utána)  tesszük fel a kérdést.  Hiszen a döntés pillanatában sem vagyunk tisztában tudattalan folyamatainkkal, csupán a racionalizálási folyamatot végeredménye tudatosul. Emellett az

idő múlásával az emlékek is torzulnak.

 

 

Az interjú alatt folyamatosan detektáljuk az interjú-alany érzelmi állapotát, melynek eredményeként

látjuk, hogy az adott kérdés milyen érzelmi választ vált ki belőle.

 

 

A real-time érzelemkövetés lehetőséget teremt arra, hogy a kérdéseket a megfelelő irányba tereljük, ezáltal az érzelmi emlékek előhívhatóak még a tudattalan régiókból is.

 

 

A racionalizált válaszok valóságtartalma értékelhetővé válik.

A válasz és az érzelem közötti ellentmondás feltárható és feloldható a megfelelő kérdések feltevésével.

 

 

A szemkamerás vizsgálatokkal a vizsgált személy stressz válaszait, idegrendszeri állapot változását (szimpatikus, paraszimpatikus dominancia) végig követhetjük az interjú alatt. 

 

 

 

ikon2


cikkek

Itt olvashat legfrissebb kutatási eredményeinről,

újdonságainkról.

ikon4


Forma Display Kft

Display tervezés és gyártás.

Formabontó megoldások. Keressen bennünket!

ikon1


pályázat

Európai Uniós pályázataink keretében az alap kutatások mellett

vizsgálati módszereink fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk.